Zala dombok

Zala dombok
Zalai dombok ölelésében..

2012. május 20., vasárnap

Május, a virágok illatának hónapja.


Május hava, kezdődik az orgonavirágzással és lágy bódító illat száll a levegőben. Nálam ilyenkor a Lila és a fehér színek dominálnak. Még az első napokban virágzik a lila akácom is majd az orgonával együtt a labdarózsa bokor is fehér pöttyökbe öltözik. 


Orgona után jön az akácfa virágzása.
 Ilyenkor a zalai dombok, erdők messziről is látható fehér színt öltenek és erős illattal telik meg a levegő. Sajnos jött a szélvihar és a hideg, így a méhecskék nem sok mézet tudtak begyűjteni. Zalában jelentős a méhészek száma és általában nagyon jó minőségű az itteni akácméz.

Tavalyi bejegyzésemnél a méz gyógyhatásairól írtam és sok jó mézestészta receptet lehet itt találni.


A napokban aztán meglepődve tapasztaltam mennyi növény virágzik egyszerre. Olyan is, ami inkább júniusban szokott. A mezők szélein már fehérlik a Kamilla virág és sokfelé pipacsot is láttam már piroslani. A vadrózsa rózsaszín virágai is már kinyíltak Az én kertemben is a futórózsa kinyílt. 


Most a hónap vége felé már inkább a fehér és a piros virágok a jellemzőek. A pünkösdi rózsa is előbb virágzik, mint ahogy a napja lenne.

Megszaporodtak a teendőim, múlt heti hideg idő után most nem is tudom, hogy melyik növényt gyűjtsem előbb a sok virágzó közül.

Talán a kedvencem a Bodza virágot sorolom legelőbbre, mert az is már teljes virágzatban nyílik a horgosok és akácosok mentén.


Nagyon szeretjük a bodza szörpöt, minden évben magunknak és ismerőseimnek 25-30 liter szoktam elkészíteni. 
Bodza ......mint gyógynövény- ről tavaly írtam a blogban.

A bodzaszörp készítését is itt ismertettem, ahogy én csinálom.



Május nekem a virágok hónapja, nagyon élvezem ezt az időszakot.

2012. május 10., csütörtök

Gyümölcsös pite…pataki tálban.


Ránéztem a pataki pitetálamra és rájöttem pitét még nem sütöttem benne. 


Pedig gyakran használom, szeretek ebben a tálban sütni. Tálaláshoz is jó, szép és dekoratív mintáival az asztal hangulatát emeli.

Ráadásul a fagyasztó hűtőt átnézve, találtam még lefagyasztott saját termésű gyümölcseimből fekete szedret és cseresznyét is. Finom párosítás a szeder savanykás ízéhez, az édes cseresznye.

Nekem nagyon ízlett ez a gyümölcsös pite is, de bevallom azért a kedvencem továbbra is a diós-almás pite.



Szedres-cseresznyés pite, pataki tálban sütve.

Hozzávalók:

25 dkg liszt, 1/2 csomag sütőpor,8 dkg margarin, 5 dkg porcukor,1 egész tojás,2 evőkanál tejföl, 20 dkg feketeszeder, 20 dkg kimagozott cseresznye, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 1 kávéskanál fahéj, kevés cukor.



Sütőporos lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, majd porcukorral, tojással, tejföllel összegyúrjuk.
2 részre osztjuk, a nagyobbik részt kör alakúra nyújtjuk és a pataki pitetálba helyezzük az oldalára is felhúzva. Rátesszük először a cseresznyét és zsemlemorzsát szórunk rá. Majd a feketeszederrel borítjuk be és megszórjuk a fahéjas cukorral. Ráhelyezzük rácsszerűen a kisebbik részből formázott tészta rudakat.


Előmelegített sütőben 170-180 C-on lassan sütjük 30- percig.

Tálaláshoz kevés porcukrot hintettem rá.


2012. május 3., csütörtök

Termelői piacos körkép.


A napokban termelői piacon jártam Káptalantótiban.

Már messziről finom illatok vonzották az érdeklődőket és a vásárlókat. A friss kenyér illata szállt a levegőben és a szezon igazi csemegéje a medvehagymás pogácsa is gyorsan fogyott.


Sokan árultak frissen szedett medvehagymát, nagy csokrokba kötve olyan volt, mint egy nagy zöld bokréta. Én is vettem és elhatároztam amint hazaérünk, sütök medvehagymás kiflit.
Piacon, sok helyen láttam ültetésre váró szép és erős palántákat, bizony itt az ideje a paprika, paradicsom, uborka lerakásának.


A kecskesajtos standok mellett se lehetett csak úgy elmenni, illat és íz világa csalogató, mint a finom házi füstölésű sonkák és kolbászoké.
Tojás, itt biztosan friss és olcsóbb, mint a városi zöldségesben, a mérete is nagyobb.


Termelőtől vásárolni külön egy élmény, kedvesek és türelmesek, hasznos tanácsokkal látnak el.


S ha már itt járunk a Balaton felvidékén, Badacsony és Szent György hegy közelében, nem szabad kihagyni a hegy levének megkóstolását. Szőlős gazdától én is vásároltam Szent György hegyi 2011-s kitűnő évjáratú (14.5 ) Chardonnay borból néhány palackkal. 



Örvendetes, hogy egyre több ilyen piac nyílik és ezek egyre népszerűbbek. Hiszen mindennél jobb a friss és természetes körülmények között termesztett árukat fogyasztani és a piaci forgatag is nagy élmény, jó kikapcsolódást nyújt.


Medvehagymás kiflit én kenyértésztából készítem.

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 2 teáskanál só
  • 3 dl langyos víz
  • 5 evőkanál olaj
  • 2 dkg élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 kávéskanál cukor
  • 1 csokor medvehagyma, 15-20 levél apró csíkokra vágva.
  • 1 kanál napraforgómag és szezámmag
A lisztet az élesztővel, a vízzel, sóval és a magokkal jól összegyúrtam majd hozzákevertem 1 evőkanál olajt.
30 perc pihentetés után vékonyra nyújtottam, megkentem két evőkanál olajjal és rászórtam a medvehagyma felét. Feltekertem, mint a bejglit és csiga alakban, tálban további 30 percig kelesztettem. Utána újra nyújtás és a maradék olajjal és medvehagymával megszórtam és újra feltekertem, még 20 percig hagytam majd 16 db kiflit formáztam és tepsibe rakva 200 C fokon kb. 20 perc alatt szép pirosra sült.






Sütés közben lehetett igazán érezni a medvehagyma illatát, nekünk nagyon ízlik.(Sokat tettem el a fagyasztóba is, jó lesz télen is kiflit sütni vele.)